A szimpatikus vesztes szerepe maradt az ELTE-BEAC-nak Nyírbátorban – BEAC Foci
Bezár

A szimpatikus vesztes szerepe maradt az ELTE-BEAC-nak Nyírbátorban

Nyírbátor-ELTE-BEAC    

Ismét közel volt a bravúr, de a szabolcsiak mindhárom pontot otthon tartották az ELTE-BEAC ellen. 

A Haladás elleni 12-1-es pofont követően, fontos mérkőzés várt az ELTE-BEAC-ra, amely Nyírbátorban vendégszerepelt a Férfi Futsal NB1 10. fordulójában. A szabolcsiak az első kör óta nem gyűjtöttek pontot a bajnokságban, akkor pedig éppen azt a Rubeolát verték 4-1-re, amely ellen egyetemistáink a fordulót megelőzően az egyetlen pontjukat szerezték.

Béni Zoltán vezetőedző több helyen is változtatott csapatán, amelybe visszatért két kulcsembere, a kapitány Szini László és Gémesi Áron is. Ennek ellenére nem indult jól a találkozó, Szentes Bíró Tamás egy lecsorgó labdára lecsapva, már az első percben megszerezte a vezetést a hazaiaknak. A bekapott gól nem fogta meg a BEAC-ot, Béni jól forgatta csapatát, amely dominált, és a játékrész derekán, Szini révén egalizált is. Úgy tűnt, a Nyírbátor fizikálisan jobban elfáradt, a következő ütést azonban nem sikerült bevinnie lelkesen futballozó fiainknak, így a szünetre döntetlen állás mellett mentek a felek.

A Nyírbátort láthatóan meglepte az ELTE játékereje – noha ez volt az első meccse, melyen esélyesként lépett parkettre. A második félidőben mindkét oldalon adódtak lehetőségek, de főként a mezőnyben zajlott nagy harc. A mienknek hamar összegyűltek a faultjai – a hazaiak pedig két véleményes büntetőt is rúghattak, és bár a végig remekül védő Oswald az elsőt hárította, a másodiknál már ő sem tudott mit tenni. A hátralévő négy percben az eredmény már nem változott.

Béni Zoltán: Sajnos ismét a szimpatikus vesztes szerepe jutott nekünk. Ahhoz, hogy pontot, pontokat tudjunk szerezni a bajnokságban, úgy tűnik, hogy egy nagyobb arányú előnyt kell kidolgoznunk. 

NB I, 10. forduló

Nyírbátori SC-ELTE-BEAC 2-1

Kezdőcsapat: Oswald Dániel (k), Gémesi Áron, Szini László (C), Kiss Gábor, Tarjáni Péter.

Cserék: Hoffer Csaba (k), Juhász Jenő (k), Fülöp Viktor, Tóth Dávid, Kubitsch Kevin, Vass Szilárd, Appl Kristóf, Szekér Zoltán, Lugosi Márk.

Gólszerzők: Szentes Bíró, Szabó, illetve Szini.

Hajrá ELTE, Hajrá BEAC!