ELTE-BEAC Lágymányosi Bajnokság – BEAC Foci
Bezár

ELTE-BEAC Lágymányosi Bajnokság

Jelentkezz Budapest egyik legnagyobb egyetemi bajnokságába az ELTE Lágymányosi Bajnokságra! Az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatói bajnoksága várja az focizni vágyó hallgatói csapatok jelentkezését, akik négy osztályban, a hét öt napján mérhetik össze tudásukat.

Nevezés

Helyszínek

Időpont

Az őszi bajnokságok szeptembertől decemberig, a tavaszi bajnokságok márciustól júniusig az alábbi idősávokban folynak⤵️

Bogdánfy út:

HÉTFŐ: C-liga (17.30-tól-22.00-ig,12 csapat), D-liga (17.30-tól-22.00-ig,12 csapat),
KEDD: A-liga (19.45-től-22.00-ig, 12 csapat), D-liga (17.30-tól-19.45-ig,12 csapat)
SZERDA: B-liga (17.30-tól-22.00-ig,12 csapat), D-liga (17.30-tól-22.00-ig,12 csapat)
CSÜTÖRTÖK: C-liga (17.30-tól-22.00-ig,12 csapat), D-liga (17.30-tól-22.00-ig,12 csapat)

A bajnokság rendszere

A bajnokság lebonyolítása

A bajnokságok négy osztályban, A (első osztály), B (másodosztály), C (harmadosztály) és D (negyed osztály) zajlanak. Játéknaponként 12 csapat jelentkezését tudjuk elfogadni, tehát 11 mérkőzés garantált! Ha a nevező csapatok száma nem éri el a 12 csapatot a szervezők a lebonyolítási rendszerről a bajnokság előtt értesítik a csapatokat. A feljutó és kieső csapatok számáról, a szervezők minden bajnokság előtt értesítik a csapatokat.

A bajnokság helyezéseinek eldöntése

A mérkőzés győztese 3, döntetlen eredmény esetén mindkét csapat 1-1 pontot kap. Vereség esetén a csapat nem kap pontot. Azonos pontszám esetén az eredmények az alábbiak szerint kerülnek meghatározásra:

  1. egymás elleni játszott bajnoki mérkőzés pontkülönbsége
  2. a bajnoki mérkőzések gólkülönbsége
  3. a bajnokságban elért több győzelem
  4. a bajnoki mérkőzéseken rúgott több gól
  5. sorsolás

Ha több csapat is azonos pontszámmal végez, úgy az egymás ellen elért eredményeik alapján létrehozott minitabella dönt.

Játékszabályok

Egy játékos egy bajnokságban csak egy csapatban játszhat. A mérkőzések 2 x 20 percig tartanak, futóórával, szünet nélkül. Mérkőzésenként 1-1 egyperces időkérés engedélyezett csapatonként. A mérkőzést két csapat játssza, 5-5 fővel, ezek közül az egyik a kapus. A mérkőzések futsal szabályok szerint kerülnek megrendezésre, de 5-ös méretű labdával, becsúszó szerelés tiltása mellett. Minden csapat köteles egységes, azonos színű szerelésről valamint labdáról gondoskodni. A játékszabályokról részletes tájékoztató található a bajnokság honlapján. A játékszabályzatban nem tárgyalt kérdések esetén a futsal szabálykönyve az irányadó, valamint a szervező bizottság és a játékvezető hivatott dönteni és szabályt értelmezni a vitás kérdésekben.

Mérkőzések lemondása

Egy csapat számára maximum két lemondás lehetséges egy bajnokságban, amit kizárólag telefonon: hívás (ha a szervező nem elérhető:SMS) útján tudtok lemondani a mérkőzés előtt minimum 10 órával, Sajben Marcellnál +36306578665 és Simon Krisztiánnál +36306567246. Ha a mérkőzés lemondásáról nem értesítették a szervezőket -aki az ellenfélnek nem tudott szólni a találkozó előtt- akkor 5000 ft kötbér kifizetés terheli a vétkes csapatot. Ha egy csapat kettőnél több találkozót mondd le egy szezonban, a harmadik lemondott találkozó után, minden további találkozó esetében 5000 ft kötbér terheli a vétkes csapatot. Ezzel szeretnénk meggátolni azt, hogy olyan lemondások történjenek bajnokságunkban, amik az utolsó percekre maradnak, ezáltal az ellenfeletek felé nem tartjátok be a Fair Play ezen sajátos módját. Az utolsó perces lemondásokból származó 5000 ft-s befizetett kötbér visszatérítésre kerül a vétlen csapat számára nevezési díj kedvezményként.

Játékszabályok letöltése

Nevezés

Játékjogosultság

Az ELTE Lágymányosi Bajnokság az ELTE egyetemi bajnoksága. Bajnokságunkra elsősorban az ELTE aktív hallgatói, alumni hallgatói és dolgozói nevezését várjuk. A volt ELTE-s hallgatók szereplése Alumni Szervezetbe történő regisztrációhoz kötött. A kedvezményt az ELTE, az https://www.elte.hu/alumni oldalon történő regisztrációt követően tudjátok, igénybe venni. Ezen kívül fogadjuk társegyetemeink aktív hallgatóinak jelentkezését is.

Bajnokságunk csapatait kategóriákba soroltuk:

  • hallgatói csapat: aktív egyetemi hallgató / ELTE-s alumni / ELTE-s dolgozó
  • vegyes csapat: aktív egyetemi hallgató / ELTE-s alumni / ELTE-s dolgozó +1 – 3 külsős játékos

A hallgatói jogviszonyt a bajnokság első fordulójáig, érvényes diákigazolvánnyal vagy jogviszony igazolással kell igazolni.

Nevezéssel kapcsolatos szabályok

D-liga

A bajnokságban újonnan induló csapatok csak a D-ligába nevezhetnek, amelyek feltöltésénél figyelembe vesszük a csapatok összetételét. Elsőbbséget élveznek a minél több ELTE-s hallgatóval nevező csapatok, a társegyetemi hallgatói csapatokkal és a vegyes csapatokkal szemben.

C-Liga

Fontos, hogy a C-Ligákba a jelentkezési sorrend dönti el ki melyik napon megrendezendő harmadosztályba tud nevezni, tehát sem az “újonnan feljutó” sem pedig a “régi” csapatok nem élveznek elsőbbséget!

Díjazás

Díjazás
A bajnokságok befejeztével minden bajnokság dobogós csapat tagjait egyedi BEAC-os éremmel, továbbá az első helyezettek csapatokat kupával díjazzuk. Az első három helyezett mellett az A-B-C Liga gólkirályait is különdíjjal jutalmazzuk. A díjakat az beacfoci.hu közös díjátadóján tudják átvenni a csapatok.

A 2019/2020 tanévben első alkalommal kerül megrendezésre a BEAC Bajnokok Kupája, ahová a beacfoci rendezvényein első helyezett csapatok kerülnek meghívásra és egy délutáni kupa keretein belül döntik el, ki az őszi szezon abszolút győztese. Így a Lágymányosi Bajnokság mellett a BEAC Liga, a Bölcsész bajnokság, a Jogász bajnokság, a GTI bajnokság és a Közgáz Liga csapatai is részt vehetnek a december 19-i évzáró rendezvényünkön.

Egyéb rendelkezések

⚽️A csapatok játékosai és szurkolói kötelesek a Fair Play szellemében viselkedni a mérkőzések előtt/alatt/után is.

⚽️A játékosok által a sporttelepen okozott illetve elszenvedett károkért (öltöző berendezése, ellopott tárgyak, autók megrongálása… stb.) a szervezők nem tudnak felelősséget vállalni, ezért kérjük mindenki fokozottan vigyázzon a sporttelep berendezéseire, a parkoló autókra, és saját értéktárgyaira is. Az esetleges károkozás esetén a vétkes csapatnak meg kell térítenie az okozott kárt.

⚽️A bajnokságokra történő nevezéssel, a játékosok elfogadják a bajnokság versenykiírását és játékszabályait és a sporttelepek házirendjeit, amit maradéktalanul kötelesek betartani!

⚽️A bajnokságok alatt, azt a csapatot aki 3 mérkőzésen nem áll ki, kizárjuk automatikusan az adott bajnokságból

⚽️A mérkőzéseken a játékosok saját felelősségükre vesznek részt, aktuális egészségi állapotuk tudatában.

⚽️Mérkőzés halasztására és megóvására nincs lehetőség.

⚽️A bajnokságról szöveges beszámolók, fotók illetve videofelvételek készülhetnek, amiket a szervezők a weboldalon és a facebook oldalon tesznek közzé.