A BEAC ekkor a másodosztály középmezőnyében szereplő csapatának kiváló jobbszélsője váratlanul került be a nemzeti csapatba – és a meccs napja még ennél is kalandosabban alakult a számára.
Pluhár a második félidőben állt be a lesérült Braun József helyére (így innentől a Pluhár, Molnár, Orth, Schlosser, Jeny csatársor rohamozta a svédek kapuját), és nem is vallott szégyent. A 49. percben szerzett második gólunk előtt ő juttatta a labdát Orthhoz, aki Schlosserrel összejátszva lőtte a magyar csapat második gólját. A Nemzeti Sport szerint friss, gyors és intelligens játékával feledtette is az MTK-s „Csibit”. A Sporthírlap értékelése alapján elfutásai és beadásai teljesen rendben voltak; ha a labdái erősebbek lennének – így az értékelés –, igazi klasszisnak is tarthatnánk.
Ugyanakkor nem sokan fogadtak volna arra, hogy a 27 éves szélsőnk ezen a napon végül debütál a nemzeti csapatban. Korábban hatszor már tartalékként ott volt a válogatott bővebb keretében (cserélni ekkoriban még csak sérülés esetén lehetett, így igazi kispadról nem beszélhetünk), esélyeit az is rontotta, hogy meccsel a lábában (!) érkezett az Üllői útra. Aznap fél 12-től ugyanis a BAK elleni bajnokin lépett pályára a Hungária (kör)úton (1-0-ra nyert a BAK, a BEAC gyengén játszott, de Pluhár nem volt rossz). Habár klubcsapata szerint Braun már felépült a válogatott meccs napjára, mint kiderült, teljesen mégsem volt egészséges. Cseréjének az FTC-s Tóth István (“Potya”) számított, Tóth azonban előző nap a villamosról leszállva (!) megrándította a bokáját, így Braun kiesése esetén valaki mást kellett találni a válogatott szakvezetésének. Kiss Gyula szövetségi kapitány végül a Nemzeti Sport tudósítójaként is dolgozó, a meccset addig a sajtópáholyból követő és bő két órája még bajnoki meccsen küzdő Pluhárt dobta be a csapatba. (Hogy miért csak a félidőben, mikor Braun már a 34. percben lebicegett a pályáról? A kapitány Zsák kapusunktól nem messze állva követte a mérkőzést, így nem is szúrta ki, amikor a pálya másik végén Braun lejött; csak percekkel később intett Pluhárnak, aki ezért csak a szünet után tudott beállni.).
„Reggel óta két sonkás zsemlét ettem csupán és éreztem a BAK-mérkőzést is, mert mire lefutottam, már nem volt erőm a centerezéshez. Ha pihenten álltam volna játékba, sokkal jobbat produkáltam volna” – nyilatkozta Pluhár István a meccs után a Nemzeti Sportnak
Pluhár még egyszer játszhatott címeres mezben. A válogatott következő meccsén, decemberben 1-0-ra vertük a lengyelek csapatát, szélsőnk a még mindig sérült Braun helyett most már kezdőként léphetett pályára. Így Pluháré lett a BEAC-játékosok 3. és 4. válogatottsága. Előtte Ordódy Béla két alkalommal, később Pluhár csapattársa, Pesovnik László háromszor, majd Stofián János még egyszer szerepelt a nemzeti csapatban E-betűs játékosként.
(Pluhár válogatott portréjának forrása: Krónika, 1977/8. szám.)
