Fővárosi győzelmek a Magyar Egyetemi és Főiskolai Bajnokságon – BEAC Foci
Bezár

Fővárosi győzelmek a Magyar Egyetemi és Főiskolai Bajnokságon

ELTE Budapest és TE siker a futsal MEFOB négyes döntőjében!

A második játéknap a helyosztóké volt a 2018/2019 futsal MEFOB négyes döntőjében. A debreceni egyetem visszalépése miatt, az első női elődöntő vesztese az ELTE – SEK, Szombathely játék nélkül végzett a harmadik helyen, azonban a további 3 találkozó nagy izgalmakat tartogatott a futsalt kedvelők számára.

Férfi bronzmérkőzés: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem – Kaposvári Egyetem 9-4

A férfi bronzmérkőzésen a szerdai játéknap két vesztese a rutinos final four résztvevő BME és az újonc Kaposvári Egyetem csapott össze. Az esélyek a BME mellett szóltak, azonban Vönöczky Áron csapata minden szeretett volna megtenni azért, hogy felborítsa a papírformát. A mérkőzés két gyors kaposvári Galamb góllal kezdődött, amire Dudás válaszolt. Azonban a 10. percre érkezve ismét két góllal vezetett a KE hiszen Bunovácz volt eredményes. A BME folyamatosan nyomás alatt tartotta a kék mezesek kapuját, aminek meg lett az eredménye, hiszen előbb Fazekas majd Tóth góljával a félidőre érve már 3-3 volt az állás. A Csernai fiúk a félidőben rendezték a sorokat és a második félidő elején két gyors góllal el is döntötték a találkozó sorsát. Az utolsó szalmaszálba kapaszkodva még visszajött 5-4-nél a mérkőzésbe a Somogy megyei csapat , de egy gyors BME góllal ismét két gólossá vált a differencia, innentől pedig már a címvédő nem engedte ki az irányítást a kezei közül és végül fölényes 9-4-es sikernek örülhettek a “műszakisok”.

Gólszerzők: Fazekas Bálint 3x⚽️, Tóth Dávid 2x⚽️, Dudás Dániel ⚽️, Fodor Bálint ⚽️, Barna Zsombor ⚽️, Bencze Márton ⚽️ illetve Galamb Dávid  3x⚽️, Bunovácz Adrián ⚽️

5 gól a bronzmeccsről Tóth Dávid (BME) kétszer, Galamb Dávid (KE) pedig háromszor villant a “kisdöntőben”

 

Női döntő: Testnevelési Egyetem – Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest 2-1

A tavalyi döntő megismétlődött a 2018/2019-es tanévben is. Mindkét keretet a női futsal és nagypályás labdarúgás meghatározó játékosai erősítették, ami garancia volt a jó mérkőzésre. Az első félidőben nagyon kiegyenlített küzdelem folyt, helyzetek adódtak mindkét oldalon ám a kapusok kiváló teljesítményt nyújtottak így az első félidőben nem zörrent meg egyik háló sem. A mérkőzés színvonala igen magas volt, a kilátogató nézők a gól nélküli első játékrész ellenére is izgalmas félidőt láthattak. A szünet után az ELTE kapcsolt magasabb fokozatszámra, ám az utolsó passzok és a befejezések rendre pontatlanok voltak. A TE a mérkőzés ezen szakaszában igen sok veszélyes kontrát vezetett, ám Móczik életben tartotta az esélyt a címvédésre. 10 perccel a vége előtt két gyors góllal vezetést szerzett a TE előbb Kós majd Szalkai volt eredményes a “tesisek” részéről. Az eredményen közvetlenül a találkozó vége előtt még Tagyi kozmetikázott, azonban az egyenlítő gól nem sikerült, így a TE megérdemelten vihette haza idén a MEFOB serleget.

Gólszerzők: Kós Petra ⚽️, Szalkai Kitti ⚽️ illetve Tagyi Vivien ⚽️

Szalkai Kitti (fehérben, TE) gólja eldöntötte a női döntőt

 

Férfi döntő: Eötvös Loránd Tudományegyetem SEK, Szombathely – Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest 1-5

A férfi döntőben egy rutinos döntőző az ELTE SEK és az első négyes döntőjén rögtön a nagydöntőbe jutó ELTE Budapest csapott össze egymással. Mindkét oldalon több hiányzó is akadt, ám ennek ellenére is két nagyon erős játékoskerettel rendelkező csapat játszotta a finálét. A meccset a budapestiek kezdték jobban, ők birtokolták többet a labdát és sok veszélyes támadást vezettek a szombathelyi kapura ám Tyukász rendre a helyén volt.  A vezetést egy tetszetős támadás után Várkony szerezte meg, aki közvetlen közelről helyezett a hálóba. A hajrára érkezve a játékvezetők által megítélt kisbüntetőt Keresztúry vállalta el, azonban Tyukász ismét túl járt az eszén az ELTE-seknek, és egy gól különbségen tartotta a SEK-et. A játékrész vége előtt nemsokkal Keresztúry javította hibáját és góljának köszönhetően 2-0-val vonulhattak pihenőre a csapatok. A második félidő elején a Sipos Gergő vezette kék mezesek mindent egy lapra feltéve támadtak, azonban igazi nagy helyzetig igen kevés alkalommal jutottak el hiszen jól zárták a budapesti egyetemisták a kaput. A mérkőzés utolsó negyedében először Szini majd Dunai és végül ismét Várkonyi talált be a Savaria kapujába, amire mindössze Németh Márk egy bombagóllal tudott válaszolni. Így magabiztos játékkal első négyesdöntőjét megnyerve az ELTE Budapest lett az idei férfi futsal MEFOB győztes.

Gólszerzők: Németh Márk ⚽️illetve Várkonyi Barnabás 2x⚽️, Keresztúry Márton ⚽️, Dunai András ⚽️, Szini László ⚽️

Felhőtlen öröm az első ELTE Budapest MEFOB győzelem után!

Női különdíjasok

Legjobb játékos: Folk Zsuzsanna (TE)

Gólkirály: Rozmis Gabriella – Gelb Mónika – Pinczi Anita (mind ELTE Budapest)

Legjobb kapus: Móczik Alexandra (ELTE Budapest)

Férfi különdíjasok

Legjobb játékos: Keresztúry Márton (ELTE Budapest)

Gólkirály: Galamb Dávid (Kaposvári Egyetem)

Legjobb kapus: Tyukász Péter (ELTE SEK, Szombathely)

A díjátadók : Rósa Henrik (NKE), Mersich Péter (MLSZ), Lovász Tamás (BLSZ), Simon Gábor (BEAC), Székely Mózes (MEFS)

 

A díjátadón Dr. Székely Mózes, a MEFS főtitkára és Simon Gábor a BEAC igazgatója köszöntötte a helyezett csapatokat. A díjakat pedig Rósa Henrik, NKE campus főigazgató helyettese, Lovász Tamás, MLSZ Budapesti Igazgatósága igazgatója, Mersich Péter, MLSZ futsal szakágvezetője adta át a csapatoknak.

Köszönjük szépen az MLSZ Budapesti igazgatóságának és a Viwa vitaminwater számára a rendezvény támogatását és a kiváló képeket pedig Simó Szabolcsnak (BEAC), amiket ITT tekinthettek meg!

Gratulálunk a helyezett csapatoknak, és bízunk benne előbb-utóbb a nemzetközi porondon is képviselhetik hazánkat a MEFOB győztesek!??

A döntős csapatok