Ennek voltak nagy vesztesei, mint a Kastélydomb vagy akár a Gyöngyös, amely csapatok évek óta az NBII meghatározó együttesei voltak. A bajnokság végére kialakult a legjobb 24 együttes.
Változás, hogy a DEAC, mint az NBII bajnoka feljutott, helyette az NBI kiesője, a Göcsej csatlakozott. Ezen kívül a nevezésekkor kiderült, hogy a Fradi második csapata (amely az NB III-ba nevezett), illetve a Pizza King Csep-Gól FC nem indul a másodosztályban. Helyettük a soron következő legjobb helyen végző két csapatot kérték fel, a Gyöngyöst és az UTE-t. Mind a két együttes örömmel fogadta a lehetőséget, és a nevezés feltételeinek teljesítése folyamatban van a részükről, így gyakorlatilag kijelenthető, hogy kialakult a végleges mezőny. A 24 alakulatot két 12 fős csoportba osztják, keletre és nyugatra. Mivel a csapatok kétharmada budapesti és környéki, még nem tudják pontosan, mi alapján készítik el a csoportokat. Erről jövő héten döntenek az MLSZ-ben, majd utána jöhet a sorsolás.
Az alapszakaszt követően (22 mérkőzés) felsőházra és alsóházra oszlik a mezőny, ahol ismét oda-vissza megmérkőznek a csapatok. (10 mérkőzés) A két csoportnak a bajnoka megmérkőzik, és a párharc a győztese feljut az NBI-be, míg a vesztes osztályozót játszik az NBI 9. helyezettjével. A két csoport utolsó két helyezettje kiesik az NBII-ből. A szezon szeptember 1 és 4.-én kezdődik.
- Vác Futsal SE
- UTE
- BME-BT FC
- TFSE
- REAC SISE
- ELTE-BEAC
- PTE PEAC Digistar Futsal
- 5 Stars Érdi VSE
- Göcsej SK
- Airnergy FC
- Csenger Futsal
- MAG-LOG Team CFT Gödöllő
- UFC Gyömrő
- Energia SC Gyöngyös
- Romhány SE
- Piliscsabai AFC-MITRE
- Scoregoal Kecskeméti FC
- Újpest FC-220 Volt
- Dunakeszi Kinizsi
- Szigetszentmiklós-Artifex
- Rubeola FC Csömör
- Kincsem Lovaspark SE
- MVFC Berettyóújfalu II
- Kazincbarcikai Ördögök SE
Forrás: futsalhungary.hu