Kezdésként kicsit beszéljünk rólad. Játékosként, illetve edzőként hol fordultál meg eddig?
Alapvetően a nagypályás labdarúgás világában nőttem fel, a XIII. kerületben nevelkedtem, megfordultam Zalaegerszegen a ZTE akadémián, majd végül Diósdon lettem felnőtt futballista. Egy térdsérülés és egy sikeres egyetemi felvételi után azonban úgy döntöttem másik úton haladok tovább. A sporttól azonban nem akartam teljesen elszakadni, így az amatőr karrierem mellett az idei lesz a kilencedik év, hogy edzősködöm. Nagytétényben kezdtem a szakmát, ahol egy kiváló mentortól leshettem el az alapokat. 4 év után jött a váltás, szakosztályvezető és edző lettem a Diósdi DSE-nél, ahol már célzottan futsallal foglalkoztam. Itt szintén 4 évet töltöttem, ez alatt az összesen 8 esztendő alatt pedig U7-tól U14-ig minden korosztálynál kipróbálhattam magam. Bár nagyon szerettem, úgy éreztem itt az ideje valami újnak.
Milyen kapcsolatban vagy a futsallal, és hogy kerültél képbe csapatunknál?
Az ELTE-n ismerkedtem meg a futsal alapjaival, hála a BEAC tradicionális és jelentős szerepvállalásának a hazai futsal életben. Több kari csapatnak is tagja voltam a Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokságban, amely során egészen kiváló játékosok ellen léphettem pályára. Talán a közeg, talán a sport egyedi jellege miatt, de hamar beleszerettem ebbe a mozgásformába, majd végül a sportolói profilomat tekintve is végleg letettem a nagypályát, és teremcipőt húztam helyette. Mivel a futsallal való megismerkedésem első pillanatától szoros kapcsolatban voltam a BEAC-cal, ezért valahol adta magát, hogy ha lesz olyan pillanat az életben amikor én csapatot, a BEAC pedig edzőt keres, akkor félúton találkozunk.
Hogyan fogadták a lányok a kinevezésedet?
Hát ezt tőlük kellene megkérdezni… Alapvetően ismeretlen edző voltam számukra, így maximum reménykedhettek, hogy hasznukra lesz a váltás. Hogy valóban így volt-e azt szintén ők tudják megmondani.
Mit vársz el a játékosaidtól a pályán? Milyen játékosként jellemeznéd magad az aktív éveidből?
Csapasportban nőttem fel, így az értékrendszerem is ez alapján fejlődött ki. Azt várom el tőlük, hogy merítsenek erőt a másikból és segítség ki egymást a pályán. Edzőként több szinten, több korosztálynál is megfordultam, úgyhogy tudom, hogy az elvárásokat az aktuális szinthez és célokhoz kell mérni. Idén a legtöbbet azt kértem a lányoktól, hogy minden edzés és meccs végén legyünk egy kicsit jobb játékosok, jobb csapat, mint előtte voltunk, valamint, hogy mindig legyen sportértéke annak, amit csinálunk. Hiszek a sporttal kapcsolatos közhelyekben. Hiszem, hogy lehet rosszul játszani, de lélektelenül soha, valamint, hogy ha 100%-ot teszel ki a pályára, akkor akkor is nyugodtan nézhetsz körbe az öltözőben, ha ez is kevésnek bizonyult. Játékosként ismerem a saját korlátaimat, de mindig igyekeztem ezeket eltüntetni azzal, hogy ha kellett feltúrtam a pályát. Ez volt, hogy sikerült, volt, hogy nem, de mindig azt mondtam minden játékosomnak, hogy nem az a cél, hogy olyan játékos legyen, mint én, hanem hogy jobb legyen nálam.
Térjünk rá az idei szezonra: mi volt a csapat célkitűzése a szezon kezdetén, és hogy látod, mit sikerült ebből megvalósítani?
Az első edzésemen megkérdeztem minden játékost, hogy mit vár el a csapattól és magától idén. Szinte mindegyikük ugyanazt mondta: feledtessük el a tavalyi szezon keserűségét. Az előttem sem volt titok, hogy az előző év rosszul sikerült a lányoknak, így a csapat eléggé szétzilált állapotban volt a nyáron. A vezetőség elsődleges kérése felém az volt, hogy építsek közösséget. Ha ez megvan, akkor utána előre lehet lépni szakmailag is. Viszonylag hamar világosság vált számomra is, hogy az ősz el fog menni a csapat kondicionális rendbetételére, valamint arra, hogy meghatározzuk a saját karakterünket. Hogy lerakjuk az alapokat, hogy milyen csapat akarunk lenni. Mit szeretnénk képviselni támadásban, védekezésben és az átmenetekben, valamint, hogy hogyan akarjuk ezeket megvalósítani. A tavasszal kapcsolatban már konkrét eredményekben megmutatkozó célkitűzések és elvárások is voltak, ezeket azonban eddig a pontig sajnos nem tudtuk megvalósulni. A szezon végén ennek fényében kell majd leülni és végiggondolni a “hogyan továbbot”.
Hol tart most ez a folyamat?
Hogy egy nagy klasszikust idézzek, „Az előrelépés megkérdőjelezhetetlen”. Viccet félretéve, látszik, hogy a játékosok tényleg akarnak tanulni, fejlődni, ezért pedig meg is tesznek mindent edzéseken és a mérkőzéseken, aminek egyértelműen látszik is az eredménye. Ha most ránéz valaki a csapatra, látja a karakterét, hogy mit akar megvalósítani a pályán, még akkor is, ha ez nem mindig sikerül. Személy szerint úgy gondolom, hogy ami a futsal technikai és taktikai részét illeti, nem vagyunk lemaradva a bajnokság többi csapatától. E téren felvesszük a versenyt bárkivel. Ami a kondicionális részt illeti, ott már van észrevehető lemaradásunk, de ezen is dolgozunk. Ami a legnagyobb hátrányunk jelenleg az sajnos a mentális rész. Önbizalom terén elég sokat kell még előre lépnünk, de a harcos, ellentmondást nem tűrő mentalitás terén már egyre jobban állunk. Jelen pillanatban azt mondom, hogy ha idén augusztusban úgy áll rajthoz ez a csapat, hogy tisztában van vele, hogy reális célkitűzés egy dobogós hely megszerzése, és ennek megfelelően kezdik el látni is magukat, akkor dacára minden idei eredménynek, jó munkát végeztünk.
Idén leszel 30 éves! Milyen ambíciókkal vágsz neki a következő 10 évnek? Ha előre tekintünk, Rónaszéki Rómeót megtaláljuk a futsal és a labdarúgás világában?
Ezen én is sokat töprengek mostanság, de azt gondolom, hogy igen. Bár tavaly óta már eltolódtak az arányok és már nem főállásban dolgozom a sportban, teljesen eltávolódni nem tudtam az edzősködéstől. Az biztos, hogy rengeteget kell még tanulnom, de úgy gondolom az alázat és a nyitottság erre meg is van bennem. Idén megszereztem az UEFA C edzői licenct, amelyet remélhetőleg nemsokára az MLSZ alap futsal licenc fog követni a sorban. Azt azonban még nem tisztáztam le magamban, hogy a futsal berkein belül szeretnék-e maradni, vagy visszatérnék a nagypályás labdarúgáshoz. Sok kérdést kell megválaszolnom magamban idén nyáron a jövőmmel kapcsolatban, de ha visszatekintek az elmúlt 9 évemre, az alapján azt gondolom, hogy a következő 10-ben is megpróbálok a lehető legtöbbet segíteni az aktuális csapatomnak a partvonal mellől. Azt pedig majd az élet eldönti, hogy ez mire lesz elég.
Köszönjük az interjút Romez és sok sikert kívánunk nektek a továbbiakban is!
Hajrá lányok! Hajrá ELTE-BEAC!
