Múltidézés: Parádés pályaavató (1922) – BEAC Foci
Bezár

Múltidézés: Parádés pályaavató (1922)

Száz évvel ezelőtt játszottuk az első meccsünket a felújított és ezzel Budapest egyik legjobb létesítményévé váló lágymányosi pályán. A második félibőben csatáraink ellenállhatatlanok voltak.

Az 1920-as évek elején nem volt híja a rossz híreknek a BEAC köreiből. Atlétáink sorra hagyták el a klubot, az anyagi helyzetünk is siralmas volt. Belső ellentétek is feszítették a klubot. A rendteremtést dr. Karafiáth Jenő, egykori államtitkár (későbbi kultuszminiszter és budapesti főpolgármester) vállalta magára. A sportot államilag középpontba helyező, a sportolási lehetőségeket erőteljesen propagáló és támogató sporttörvény egyik megalkotójaként sportkörökben nagy presztízst szerzett Karafiáth a BEAC új sporttelepéért is aktívan lobbizni kezdett. 1921 nyarán jött is a hír, hogy a minisztertanács kétmillió koronát szavazott meg az eredetileg még 1901-ben átadott lágymányosi BEAC-pálya átépítésére-felújítására. Az évek során szerencsétlenül beépített és rossz állapotba került, rossz vízelvezetésű sporttelep 400 méteres futópályát, új labdarúgópályát, új öltözőket, klubhelyiségeket és új lelátót is kap. A meccsekre a háború óta alkalmatlan volt a pályánk, a lágymányosi telepen legfeljebb edzeni lehetett. A munkálatok aztán hamar meg is kezdődtek, szóval bizakodóak lehettünk a közeljövővel kapcsolatban.

1922. szeptember 2-án érkeztek az MLSZ munkatársai, hogy hitelesítsék a pályát a másnapi, pályaavató bajnokink előtt. Rendben is találtak mindent, így fogadhattuk is vasárnap, fél öttől a Nemzeti SC csapatát a másodosztály második fordulójában. A meccset borzasztóan kezdtük. Az első félidőben kapkodó, hibákkal terhelt játékunk eredménye a vendégek 2:1-es előnye volt negyvenöt perc után (Erhardt egyenlítő góljára érkezett egy nagyon véleményes tizenegyes az NSC oldalán). A második félidőre viszont szinte egy új BEAC jött ki. Erhardt mesterhármasig jutott, majd Kertesi dr. és Kertész is betalált, így hamar megmutattuk, hogy a csatársorunk nagy erősségünk lesz, és hogy mindenképp számolni kell velünk az első osztályba történő feljutásra esélyesek között. A végeredményt Erhardt állította be a maga negyedik góljával (6:2), de Gallowich, az NSC kiváló kapusa még kifogta Kertész büntetőjét. (Ebben talán segítette a meccsekre mindig kabalaként a kapu mellé tett patkója. Habár ha a hat gólt vesszük… Utóbbiból kisebb viccet is csinált a BEAC-tábor. A szerencsepatkón ugyanis éppen hat darab lyuk volt.) Szóval örülhetett a nagyjából ezer fős közönségünk és tapsolhatta, elsősorban a csatárokat, de kiváló halfsorunkat (Sághy és Vachó) és a jól védekező Boórt is.

 

Első osztályú bajnoki 1925. október 25-én a később bajnoki ellen a lágymányosi BEAC-pályán, mintegy 5-6 ezer néző előtt.

A pálya hivatalos avatását egyébként nem ez a meccs jelentette, hanem a szeptember 8-i ünnepély, amit atlétikai verseny is követett. Ezen mintegy 2000 szimpatizánsunk vett részt. Három felekezet papja is megáldotta a létesítményt, Budapest polgármestere, Sipőcz Jenő is beszédet mondott; legelőkelőbb meghívottként pedig József királyi herceg is tiszteletét tette az eseményen (a korábbi hírekkel ellentétben a kormányzó végül nem jelent meg az pályaavatón). A sporttelep felújítása egy év alatt készült el, összesen mintegy 4,5-5 millió koronából, Mattyók Aladár tervei alapján (Mattyók egy sor korabeli sportlétesítményt tervezett, így a Millenáris-pályát vagy az FTC-pályát is; utóbbi klubnak alelnöke is volt). A 110×65 méteres futballpálya mellett futópálya, és további tréning-pálya (100×50 méteres kivitelben) és atlétikai pályák kerültek kialakításra a telepen. A 12-15 ezer férőhely nagy része állóhely volt, de 600-an a tribünön, 1400-an a pálya előtti korzón le is tudtak ülni. Ezzel a kapacitással Budapest egyik legmodernebb, és 5. legnagyobb befogadóképességű pályája lett az otthonunk (az FTC-, az MTK-, az UTE-stadion, és a Postás-pálya után, holtversenyben a Millenárissal).

Ez a lágymányosi (egykori Mező utcai) sporttelep egészen a hetvenes évek elejéig volt a BEAC otthona, akkor áruház (Skála) került a helyére (a mai Allee bevásárlóközpont mellett ma emléktábla jelzi az egykori pálya helyét); klubunk pedig költözhetett a közeli Bogdánfy útra. E sporttelep futballpályája a kilencvenes évek elejére tervezett Exponak esett áldozatul, így a csapat (közelsége miatt szintén “Bogdánfyként” emlegetett) másik futballpályát kapott, de utóbbi már a Műegyetem üzemeltetésében állt (öltözőként továbbra is a Bogdánfy utcai épület volt használatban). Innen a 2010-es évek kényszerű költözései és bolyongásai (Siketek-pálya, Kolozsvári Tamás utcai, majd Kövér Lajos utcai pálya) után 2019-ben az ELTE Mérnök utcai sporttelepén (az egykori Gamma-pályán) felhúzott új, műfüves borítású Pluhár István Labdarúgópályán talált otthonra a szakosztály.

Ugorjunk csak vissza 100 évet újra! Az 1922-es ősz tehát új pályát hozott, az 1923-as tavasz pedig, 1920 után, újabb dobogós szereplést, harmadik helyet a másodosztályú bajnokságban, ami szép volt és előrelépést is mutatott az előző évhez képest, de csalódásként is megélhettük, hogy újra nem sikerült a feljutás. A BEAC ekkori fejlődését mutatja, hogy minden szempontból (lőtt és kapott gólok, győzelmek, vereségek száma) előre tudtunk lépni az előző idényhez képest, ráadásul a trendet folytatni tudtuk, egy évvel később, 1924-ben ugyanis a régóta áhított első osztályba történő feljutás is összejött.

 

Források: Szegedi Péter: Az első aranykor. A magyar foci 1945-ig. Akadémiai, 2016. 117. oldal; A BEAC pálya emlékére: https://www.beac.hu/hirek/a-beac-palya-emlekere; Arcanum – korabeli Nemzeti Sport, Sporthírlap. A meccsfotó forrása: Pesti Napló Képes Műmelléklet (1925. 11. 01.) / Arcanum

 

 

.