Az első félidő végén megtörte a jeget, majd szépen lassan felőrölte az ELTE-BEAC-ot a bajnoki címre is esélyes veszprémi együttes.
Decemberben még a bajnokságban vendégszerepelt Veszprémben az ELTE-BEAC csapata, bő egy hónappal később pedig a Magyar Kupa miatt kellett a Bakonyaljára utazniuk a srácoknak. Fehér Zsolt tanítványai nem zárták jó szájízzel az alapszakaszt, merthogy bár ott vannak a felsőházban, az alapszakasz utolsó két bajnokiját elrontották: az MFA ellen csak döntetlenre végeztek, míg Berettyóújfalun 5-3-as vereséget szenvedtek. Ellenben nem kis pozitívum, hogy a csapatba a hajdú-bihariak ellen visszatért a sokszoros válogatott kiválóság, Tatai József, noha így is volt hiányzója a 44 éves trénernek. A mieink ezzel szemben egy 5-5-ös, Újpest elleni döntetlennel hangoltak a találkozóra, ráadásul a klub hivatalos oldalán jelentette be, hogy a tavalyi házi gólkirályt, Dunai Andrást sikerült visszaigazolnia – az utazó keretben azonban most még nem lehetett ott. De Béni nemcsak rá, hanem a meghatározó játékosai közül Kiss Gáborra és Fülöp Viktorra sem számíthatott.
Az első félidőben talán Gerencsér Antal és Tatai járt legközelebb a gólhoz veszprémi részről, de Oswald ismét remekül állta a sarat a gólvonal előtt, miközben néhány veszélyesebb, főként ellentámadást a mieink is vezettek. A BEAC-reteszt végül negyed óra után sikerült feltörnie a hazaiaknak, Kiss Milán talált a hálóba. Az utolsó két és fél percre kockáztatott Béni Zoltán és öt a négy elleni játékra váltott, ennek komolyabb eredménye nem lett, Tatai viszont – a már Oswalddal kiegészült teljes védelmet átjátszva, 43 másodperccel a játékrész vége előtt megduplázta a hazai előnyt, hogy aztán még a sípszó előtt, Alekszandar Gavrilovics ‘a harmadik veszprémi találatot is az eredményjelzőre tegye’. A fordulást követően Tatainak fél perc sem kellett, hogy megduplázza góljai számát, majd szépen lassan, de felőrölt minket a bakonyi egylet, Gelencsér és Boromisza is bevette Oswald kapuját. A becsületgól Tóth Dávid révén, öt másodperccel a hármas sípszó vége előtt – a két bajnokihoz hasonlóan – ezúttal is összejött. Csapatunk búcsúzott a Magyar Kupa további küzdelmeitől.
Magyar Kupa, 3. forduló
Veszprém Futsal-ELTE-BEAC 6-1
Kezdőcsapat: Oswald (k), Vadászi, Szini, Dauner, Szekér.
Cserék: Juhász (k), Daradics (k), Spáth, Tóth, Károly, Gémesi, Diemer, Boros.
Gólszerzők: Tatai (2), Kiss, Gavrilovics, Gelencsér, Boromisza, illetve Tóth.
Hajrá ELTE, Hajrá BEAC!