Pluhár Liga – Szerda 2: harcos döntetlen a középmezőnyben – BEAC Foci
Bezár

Pluhár Liga – Szerda 2: harcos döntetlen a középmezőnyben

Pluhár Liga - Szerda 2: sok gólos meccseket hozott az 5.forduló

19:00 Poena Calcio (2.) – Viszmajorka (1.)

Az ötödik játéknap egyből egy rossz hírrel indult a nagy számú bérletes szurkoló számára, hiszen a második helyezett Poena Calcio és a listavezető Viszmajorka 19:00-ra tervezett rangadója sajnálatos módon elmaradt. A mérkőzést és a három pontot 5:0 -val a vendég együttes számára írták jóvá, akik így továbbra is 100 százalékos teljesítménnyel vezetik a tabellát.

19:45 El Perro (7.) – Játszókert-Pengék (8.)

Igazi küzdelmes alsóházi rangadóra volt kilátás, hiszen mind a két csapat 3 ponttal állt a fordulót megelőzően, csupán a gólkülönbség döntött a latinos hangzású egyesület javára. A hazai csapat azonban nem tétlenkedett, és villámléptekben tették meg az első lépéseket a kiesés elkerülése ellen. Komoly nyomás alá helyezték az ellenfelet, és két szépen végigvitt kontra, majd egy tűpontos távoli löket után már 3:0 állt az eredményjelzőn. Sőt, egy védelmi megingásra élesen lecsapva a negyedik gólt is beütötték a kék mezesek. A Játszókert-Pengék gárdájának is megvoltak a helyzeteik, remekül játszották végig a gyors, 1-2 érintős kontráikat, amiből be is tudtak találni (4:1). Az El Perro viszont labdabiztosabbnak érződött az egész mérkőzés során, bátrabban felvállalták az egy az egy elleni párharcokat, így további két gólt rúgva eldöntötték a meccset. A végén viszont a forduló gólját a vendégek szerezték: egy jobb szélre hosszan megnyújtott kapuskidobást, ami ráadásul meg is csúszott a nedves pályán, a vendégek csatára remek mozdulattal rúgott el kapásból a hosszú alsóba! Szemet gyönyörködtető momentum volt! Ám az egyenlítéshez ez kevésnek bizonyult, az El Perro csapata 6:3 arányban múlta felül ellenfelét.

20:30 Sheffield Szerda (5.) – Majd mi (3.)

Középpályás harc és távoli lövések domináltak a középmezőny tetejéhez tartozó csapatok ütközetén. A Sheffield Szerda volt pontosabb, hiszen jóformán az első, félpályáról leadott lövésük bevágódott a felső sarokba, óriási bombagól volt! Ezután kissé lassabb tempóra kapcsoltak a fiatalok, hiszen a csúszós pályán rendkívül sok energiát felemésztett, hogy egyáltalán talpon tudjanak maradni. A vendég egyesület néhany altató passz után hirtelen egy remek labdát ütött be területbe, a támadójuk pedig egy igen pontos lövéssel ki is használta a helyzetet. A félidőben több gól nem esett, ez leginkább a hazai bordó mezes alakulat kapusának volt köszönhető, aki több ízben is remekül állt a labda útjában.
A második félidő elején egyből meg is szerezték a vezetést a “vörösingesek”, két erős keresztpassz után nagy gólt bombáztak a léc alá! A Majd Mi csapata szinte CTRL+C , CTRL+V -vel lemásolta ezt az akciót, de az ő két passzuk utáni leadott lövésük után hatalmas bravúrt mutatott be (ismét) a Sheffield kapusa. Ezután kispályás mérkőzésen ritkán látható szituáció fordult elő: a vendég gárda szinte odaszögezte kapujához a hazaiakat, hosszú percekig egykapuztak a neon jelölőtrikós srácok. A kibírhatatlan nyomás 2 perccel a vége előtt góllá érett, a sokadik kapura tartó löket után be tudták pofozni az egyenlítő gólt. A mérkőzés képe alapján abszolút megérdemelt a 2:2-s végeredmény és a pontosztozkodás.

Ezúton szeretnénk a Majd mi térdsérülés miatt lecserélt játékosának mihamarabbi felépülést kívánni!

21:15 TA(H)O (4.) – Kaszáék (6.)

A hazai csapatot a hideg idő és a késői meccskezdés ellenére szép számú szurkolótábor kísérte el erre a fontos mérkőzésre. Az előző mérkőzéshez hasonlóan itt is hamar felismerték a csapatok a vizes pályával járó hátrányokat, és komplex mezőnymunkára, valamint sok labda nélküli mozgásra rendezkedtek be. A Kaszáék csapata ennek ellenére próbálkozott gyors ritmusváltásokkal, aminek meg is lett az eredménye: két szép csel után már csak az üres kapura kellett bepasszolni a labdát, amiben nem is volt hiba, így hamar megszerezték a vezetést. A következő momentum könnyen pályázhatott volna a forduló gólja címre, de az élesen kapura lőtt szöglet után a kapufa belső éléről kifelé pattant a labda. A TA(H)O csapata biztos védekezést rakott össze a mérkőzésre, de kevés energiájuk maradt a túloldalon a befejezéseknél. Ezután viszont a vendégek 10-es számú játékosa, Katona percei következtek: először egy kapuskidobást tett maga elé parádésan mellel és passzolta el a kapus mellett, majd néhány percre rá egy fantasztikus ütemű kiugratást ért utól, és pörgette azt a kapuba. Zseniális megoldások voltak! A TA(H)O sem hagyta ám magát, egy fifikás csel után okos passzt osztott ki a szélső, a pontos lövés pedig a kapuba vágódott.
A második félidőben nyugodtabb játékra váltottak a felek, kevesebb veszély volt a kapuk előtt, mint az első 20 percben. A Kaszáék csapata még két ízben be tudott találni így is, és 5:1 arányban be tudták húzni a mérkőzést, amivel a dobogó 3. fokára léptek előre!

Összegzés

A tabellán egyetlen száz százalékos csapat maradt, a Viszmajorka jövő héten a Sheffield Szerda ellen folytathatja a pontok gyűjtögetését. A 6.forduló rangadóját várhatóan a negyedik helyezett Majd mi és az ötödik El Perro szolgáltatja, ahol már arról is döntés születhet, ki zárkózik az élmezőnyhöz, és kinek szükségesebb hátrafelé is tekintgetnie a tabellán. Várunk minden kedves érdeklődőt jövö héten szerdán, október 28-án a következő fordulóra!