Történelmi összeomlás a zárófordulóban: Esélyt sem adott a Rubeola az ELTE-BEAC-nak – BEAC Foci
Bezár

Történelmi összeomlás a zárófordulóban: Esélyt sem adott a Rubeola az ELTE-BEAC-nak

rubeola-beac      

Kétszámjegyű különbséggel nyert a Rubeola az ELTE-BEAC ellen, amely utolsó helyen zárt az első osztályban. 

A presztízsen kívül különösebb téttel már nem bírt a Rubeola FC-ELTE-BEAC csörte a Férfi Futsal NB1 alsóházi rájátszásának utolsó fordulójában, miután a  múlt héten – az Újpest elleni döntetlennel – a lényegi kérdések eldőltek és a csömöriek után a mieink is búcsúztak a legjobbak mezőnyétől. A Rubi viszont megfelelő gólkülönbségű győzelem esetén még pontszámban beérhette és meg is előzhette a mieinket. A találkozót a kiesés ténye miatt talán kevésbé csalódottabb Rubi kezdte jóval jobban: Huszty Dániel centerezését követően pedig a rájátszás újbudai odavágójáról hiányzó Józsa Tamás góljával már a 2. percben megszerezte a vezetést. Két percre rá már kettő volt a csömöriek előnye, amikor egy elképesztő védelmi hibát kihasználva Hadzsi Máté bombázott a kapuba, és bár Béni Zoltán időt kért, Hadzsi újabb találatával és Sámson bombagóljával már négyre nőtt a felek közti differencia. Innentől kezdve lényegében már csak a gólkülönbség volt kérdés, Huszty, Maruzsi és Nehéz újabb találatainak köszönhetően végül 7-0-val fordultak a felek. A második játékrészben Huszty és Sámson is ott folytatta, ahol abbahagyta, előbbi mesterhármast jegyzett, utóbbi duplázott, ekkor már 10-0-át mutatott az eredményjelző. Az ELTE becsületére legyen mondva, hogy a 35. percben összejött a szépségtapasz, amikor egy öt a négy elleni szituációt követően Dauner Kristóf vette be a hazaiak kapuját. A meccset így is a Rubi zárta jobban, az utolsó másodpercekben Beteschek Krisztián állította be a 11-1-es végeredményt. Az ELTE korábban még nem szenvedett ekkora vereséget a rájátszásban, de az egész szezont tekintve is csak egyszer (a Haladás ellen hazai pályán, a Sport11-ben 12-1-es vereséget szenvedett novemberben az alapszakaszban) kapott ki több góllal. Csapatunk ezzel az utolsó helyen zárt és búcsúzott az első osztálytól.

NB I, Alsóházi Rájátszás, 10. forduló

Rubeola FC–ELTE-BEAC 11-1

KezdőcsapatOswald (k), Dunai, Szini, Dauner, Tarjáni.

CserékDaradics (k), Hoffer (k), Juhász (k), Vadászi, Spáth. Fülöp, Károly, Szekér.

Gólszerzők: Huszty (3), Hadzsi (2), Sámson (2), Józsa, Maruzsi, Nehéz, Beteschek, illetve Dauner.

Az alsóházi rájátszás végeredménye:

Újpest 25 pont
Nyíregyháza 22 pont
Magyar Futsal Akadémia 19 pont
Nyírbátor 18 pont
——————————
Rubeola 12 pont
ELTE-BEAC 12 pont