Trefort siker az ELTE Eötvös Kupán! – BEAC Foci
Bezár

Trefort siker az ELTE Eötvös Kupán!

2018 tavaszán az ELTE-BEAC Futsal szakosztálya újra elindította középiskolai kupasorozatát az ELTE Eötvös Kupát!

Kupánk célja az egyetemi sportélet és futsal szakosztályunk bemutatása, kapcsolat kiépítése az egyetem és a közoktatási intézmények között, olyan rendszeres gimnáziumok közötti, meghívásos torna beindításával, mely képviseli az 1635-ban alapított ELTE és az 1898 óta működő BEAC értékrendszerét, hagyományait.

 

A tornán kiválóan felkészített csapatok vehettek részt, ami minket szervezőket is meglepett. A diákok legtöbbje magas szinten űzte a labdarúgást, ami bizonyította azt számunkra, hogy ősszel egy még nagyobb szabású tornával kezdjük majd el a 2018-as tanévet, és ünnepeljük meg a BEAC 120. és a futsal szakosztály 10. születésnapját.

A kiegyenlített mezőnynek köszönhetően, az érmes helyezések sorsa csak az utolsó két találkozón dőlt el. A bronzérmet így a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum – Petrik Lajos Szakgimnázium szerezte meg. A döntőnek beillő utolsó találkozón pedig két belvárosi gyakorló gimnázium csapott össze. A gólzáporos mérkőzésen a Trefort és a Radnóti igazi presztízsharcot vívott egymással, amiből végül a Radnóti került ki győztesen, de a vereség ellenére is a Trefort az egész napos remeklésével biztosította első helyét a dobogón.

A BEAC jóvoltából díjaztunk minden dobogón végző játékost egy BEAC-os ajándékcsomaggal és egy egyedi éremmel, ami az 1920-as versenydíjának modern replikája.

A torna végeredménye:

  1. ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
  2. ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
  3. Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum – Petrik Lajos Szakgimnázium

Legjobb játékos: Nagy Dominik (Petrik)
Gólkirály: Bodrogközi Balázs (Petrik)
Legjobb Kapus: Nagy Balázs (Trefort)

Ne feledjétek, ősszel újra ELTE Eötvös Kupa ahova sok szeretettel várjuk minden budapesti gimnázium jelentkezését! A rendezvényről készült képeket a facebook oldalunkon tekinthetitek meg, ITT. Jelöljétek magatokat és csapattársaitokat is a képeken:)

Hajrá ELTE, Hajrá BEAC!!!