GTI – BEAC Foci
Bezár

GTI

A Gazdaságtudományi Intézet az ELTE harmadik legnagyobb karává nőtte ki magát a 2019/2020-as tanév kezdésére. A hallgatói létszám növekedésével a sportolási igények is megnőttek, aminek köszönhetően szeptember második felében elindítjuk a kar első hivatalos kispályás labdarúgó bajnokságát az ELTE GTI HÖK közreműködésével.

Helyszínek

Időpont

ELTE Mérnök utcai sporttelep

Hétfő: 17:30-22:00

Szerda: 17:30-22:00

A bajnokság rendszere

A bajnokság helyezéseinek eldöntése

A mérkőzés győztese 3, döntetlen eredmény esetén mindkét csapat 1-1 pontot kap. Vereség esetén a csapat nem kap pontot. Azonos pontszám esetén az eredmények az alábbiak szerint kerülnek meghatározásra:

  • az egymás elleni játszott bajnoki mérkőzés pontkülönbsége
  • a bajnoki mérkőzések gólkülönbsége
  • a bajnokságban elért több győzelem
  • a bajnoki mérkőzéseken rúgott több gól
  • sorsolás
    Ha több csapat is azonos pontszámmal végez, úgy az egymás ellen elért eredményeik alapján létrehozott minitabella dönt.

Játékszabályok

Egy játékos egy bajnokságban csak egy csapatban játszhat. A mérkőzések 2 x 20 percig tartanak, futóórával, szünet nélkül. Mérkőzésenként 1-1 egyperces időkérés engedélyezett csapatonként. A mérkőzést két csapat játssza, 5-5 fővel, ezek közül az egyik a kapus. A mérkőzések futsal szabályok szerint kerülnek megrendezésre, de 5-ös méretű labdával, becsúszó szerelés tiltása mellett. Minden csapat köteles egységes, azonos színű szerelésről valamint labdáról gondoskodni. A játékszabályzatban nem tárgyalt kérdések esetén a futsal szabálykönyve az irányadó, valamint a szervező bizottság és a játékvezető hivatott dönteni és szabályt értelmezni a vitás kérdésekben.

Mérkőzések lemondása

Egy csapat számára maximum két lemondás lehetséges egy bajnokságban, amit kizárólag telefonon: hívás (ha a szervező nem elérhető:SMS) útján tudtok lemondani a mérkőzés előtt minimum 10 órával, Sajben Marcellnál +36306578665 és Simon Krisztiánnál +36306567246. Ha egy csapat két lemondott mérkőzés után harmadik alkalommal sem tud kiállni, akkor kizárjuk a bajnokságból.

A bajnokság játékszabályait részletesen itt olvashatjátok⤵️

Játékszabályok letöltése

Nevezés

Az ELTE GTI bajnokság az ELTE egyetemi bajnoksága. Bajnokságunkra elsősorban az ELTE aktív hallgatói, alumni hallgatói és dolgozói nevezését várjuk. A volt ELTE-s hallgatók szereplése Alumni Szervezetbe történő regisztrációhoz kötött. A kedvezményt az ELTE, az https://www.alumni.elte.hu/ oldalon történő regisztrációt követően tudjátok, igénybe venni. Ezen kívül fogadjuk társegyetemeink aktív hallgatóinak jelentkezését is.

Bajnokságunk csapatait kategóriákba soroltuk

A hallgatói és vegyes csapatok jogviszonyát a szervezők fél évente több alkalommal is ellenőrizhetik szúrópróba szerűen. Ha a csapat a státuszának nem megfelelő csapattal játszik azon a találkozón, akkor a nevezési díjak közti különbözetet a csapat köteles kifizetni a bajnokság szervezői felé. Beugró játékos szerepeltetésére vis maior esetben van lehetőség, amit a szervezők felé előzetesen jelezni kell. A hiányzó játékos helyére csak a státuszának megfelelő játékos hívható.

  • hallgatói csapat: kizárólag aktív egyetemi hallgató / ELTE-s alumni / ELTE-s dolgozó
  • vegyes csapat: aktív egyetemi hallgató / ELTE-s alumni / ELTE-s dolgozó továbbá 1-3 külsős játékos

Nevezési díj

A nevezési díj hallgatói csapatok számára 43000 ft vegyes csapatoknak 50000 ft, külsős csapatok pedig 65000 ft. A csapatok a bajnokságra történő nevezése az online nevezés leadásával és a nevezési díj befizetésével válik véglegessé. A nevezési díjat minden csapat az első forduló előtt köteles rendezni készpénzben a helyszíni szervezőknél, vagy átutalással a szervezők által megadott számlaszámra.

Díjazás

A bajnokságok befejeztével minden bajnokság dobogós csapat tagjait egyedi BEAC-os éremmel, továbbá az első helyezettek csapatokat kupával díjazzuk. Az első három helyezett mellett az ELTE GTI bajnokság gólkirályát is különdíjjal jutalmazzuk. A díjakat az Beacfoci.hu közös díjátadóján tudják átvenni a csapatok.

A 2019/2020 tanévben első alkalommal kerül megrendezésre a BEAC Bajnokok Kupája, ahová a Beacfoci rendezvényein első helyezett csapatok kerülnek meghívásra és egy délutáni kupa keretein belül döntik el, ki az őszi szezon abszolút győztese. Így a Lágymányosi Bajnokság mellett a BEAC Liga, a Bölcsész Bajnokság, a Jogász Bajnokság és a Közgáz Liga csapatai is részt vehetnek a december 19-i évzáró rendezvényünkön.

Egyéb rendelkezések

⚽️A csapatok játékosai és szurkolói kötelesek a Fair Play szellemében viselkedni a mérkőzések előtt/alatt/után is.

⚽️A beacfoci.hu összes bajnokságában a szervezők nem tudnak felelősséget vállalni a csapatok/játékosok által okozott, a bajnokság helyszínéül szolgáló bérlemény használatával összefüggésbe hozható (pl.: sporttelep, sportpálya, öltözőhelyiség, mosdó, környéken lévő épületek, környéken parkoló autók) károkért. Ezekért a károkért a kárt okozó személyt/csapatot terheli a felelősség.

⚽️ beacfoci.hu összes bajnokságában a szervezők nem tudnak felelősséget vállalni a játékosok / csapatok által elszenvedett károkért (pl.: lopás), így megkérünk benneteket figyeljetek oda saját és mások értéktárgyaira is.

⚽️A bajnokságokra történő nevezéssel, a játékosok elfogadják a bajnokság versenykiírását és játékszabályait és a sporttelepek házirendjeit, amit maradéktalanul kötelesek betartani!

⚽️A mérkőzéseken a játékosok saját felelősségükre vesznek részt, aktuális egészségi állapotuk tudatában.

⚽️Mérkőzés halasztására és megóvására nincs lehetőség, a kialakult vitás esetekről a szervezők döntenek a játékvezetők és az érintett csapatok meghallgatása után.

⚽️A bajnokságról szöveges beszámolók, fotók illetve videofelvételek készülhetnek, amiket a szervezők a weboldalon és a közösségi médiában tesznek közzé.