Helytálltunk a nemzetközi porondon is – Európa 8. legjobb egyetemi futsal csapata az ELTE! – BEAC Foci
Bezár

Helytálltunk a nemzetközi porondon is – Európa 8. legjobb egyetemi futsal csapata az ELTE!

A nyolcadik helyen végzett futsal csapatunk az Európai Egyetemi Játékokon, Lodzban!

Az utóbbi idő hazai sikerei után az ELTE futsal csapata először lépett ki a nemzetközi porondra, a lodzi Európai Egyetemi Játékokon! Az EUG 2022 hatalmas lehetőség és megtiszteltetés volt számunkra, hiszen nem csak egyetemünket, hanem hazánkat is képviselhettük egy nemzetközi kontinens viadalon!

A  július 14-i sorsolást követően az angol bajnok Loughborough University, az EUG-on már többször bizonyító University of Reims Champagne Ardenne és lengyelek legjobbja az Economy Bydgoszcz került az A jelű csoportba.

Csoportmérkőzések

Az első találkozón – mint utólag kiderült –  a torna egyik esélyesével kerültünk össze, a Reims csapatával. Később a torna legjobbjának választott Hatim Nachatet nem tudtuk tartani, aki 3 góllal terhelte meg a hálónkat és végül a franciák sima 6-0 sikernek örülhettek.

A második mérkőzésen az angolok voltak az ellenfeleink, hajtós, kemény találkozót vártunk, amivel nem is tévedtünk. A mérkőzésen a futsalban ritkán látott 0-0 végeredménynek egyik csapat sem örült, de szerencsére a másik találkozó is döntetlennel ért véget, aminek köszönhetően “egyszerű” volt a képlet, vernünk kellett a Economy Bydgoszcz ahhoz, hogy európa legjobb 8 egyetemi csapata közé jussunk!

Péter Ábrahám csapatunk legeredményesebb játékosa lett a tornán, 4 góllal (Fotó forrása: EUG 2022)

A július 19-i találkozó heroikus küzdelmet hozott, Spichalsky révén a lengyelek vezettek, majd gyorsan Boros egalizált Bartucz kiváló passza után, és 2 percre rá pedig Péter értékesített egy lecsorgó lövést, így máris 2-1 volt ide! A félidő végén még Skiepko egyenlített, így 2-2 vonultak a csapatok a szünetre. A második félidő kiegyenlített volt, végül egy védelmi megingást Bartucz használt ki fejjel a mérkőzés hajrájában. Az utolsó pár perc nagyon izgalmasra sikerült de a srácok a pályán küzdöttek hatalmasat és a magyar kontingens pedig hatalmasat szurkolt a lelátón – itt is szeretnénk megköszönni a MEFS vezetőségének, a DE és a TE futsal csapatának a biztatást- !

Öröm a továbbjutás után

Megnyitó

A sportbeszámolók között érdemes szót ejtenünk a torna megnyitójáról, ami minden sportrendezvényen megállta volna a helyét! A szervezők a delegációk szólítása és bevonulása után látványos műsorral fogadták a több mint 6000 résztvevőt, 1500 önkéntest és delegáció képviselőt és körülbelül 2000 szurkolót a gyönyörű Atlas Arénában!

A megnyitó (Fotó forrása:Ewa Milug – EUG 2022)

Rájátszás

A rájátszás iszonyatosan nehéznek ígérkezett hiszen a csapatok mindegyike már kiváló játékosokból tevődött össze, és minden egyetemi egyesületben sok első osztályú futsalos, és válogatott játékos játszott. Mi a grúz első osztály második helyezettjével a Caucasus Universityvel mérkőztünk meg a negyeddöntőben. Ekkor már Bartucz eltiltása mellett két sérült játékosunk nélkül álltunk fel, ami nagyban nehezítette variációs lehetőségeinket. Sajnos a grúzok lefutsaloztak minket és megérdemelten jutottak a legjobb négybe.

A felsőházban az 5. helyért folytattuk tovább a játékot, ahol a szerb bajnok University of Belgrade volt az ellenfelünk. Itt sajnos a torna legrosszabb játékát mutatva szűk egy gólos vereséget szenvedtünk, mindkét gólunkat Péter szerezte. A találkozón ismét egy eltiltással kellett megküzdenünk, csapatkapitányunk Gémesi a grúzok elleni negyeddöntőn kapott piroslapjának köszönhetően nem tudta segíteni csapatunkat.

Kovács Máté – fehérben – egész torna alatt a csapatunk húzóembere volt (Fotó forrása: EUG 2022)

 

Az utolsó játéknapon a két szlovén válogatottal felálló University of Maribor ellen léptünk pályára, a hetedik helyért. A meccs szlovén előnnyel kezdődött, amire Gémesi bombagóljával válaszolt, de így is 1 gólos szlovén előnnyel vonulhattunk pihenőre. A második félidő elején Boros egalizált, de itt egy 3 perces hidegzuhany megpecsételte sorsunkat. Két nagy egyéni hiba után már 4-2-re mentek déli szomszédjaink, és a veszélyes 5-4-es játékunk ellenére sem tudtunk faragni sajnos az itt összeszedett két gólos hátrányból. A találkozón végül 5-3-as vereséget szenvedtünk egy magas színvonalú mérkőzésen.

A futsalos delegáció tagja volt Kiss Gergő – ELTE-s alumni hallgató -, NB1-es játékvezető is- , aki napi két mérkőzésen forgatta a sípot európa legjobb női és férfi futsalosai társaságában. Gergő teljesítményére sem lehetett panasz a tornán, hiszen a női finálé játékvezetői stábjában is helyet kapott, ami nagy elismerés első nemzetközi működése alatt.

A torna összegzéseként bártan kijelenthetjük, hogy nem riadtunk meg az európai porondtól, és első alkalommal Európa legjobb 8 egyetemi csapata közé kerülni hatalmas siker. Azonban mi nem szeretnénk ennyivel beérni, és a 2024-es magyarországi EUG-on szeretnénk még jobb eredményt elérni!

Simon Gábor, a BEAC igazgatója értékelte a rendezvényt:

“A BEAC számára nagyon fontos, hogy sportolóink nemzetközi szinten is az egyetemi sport vérkeringésébe kerüljenek. Ez örök élmény a sportolók számára, ahol egy magasabb szinten, Európa legjobb egyetemeivel találkozhattak. Büszke vagyok az ELTE csapat szereplésére. Köszönjük az ELTE vezetésének Scheuer Gyula kancellár úr támogatását, és Szalay Krisztián sportügyekért felelős rektori tanácsadó kitartó csapatvezetői, csapatszervezői munkáját, nélküle nem valósulhatott volna meg az egyetem első szereplése az Európai Egyetemi Játékokon (EEJ). Reméljük ez csak a kezdet, és minden 2. évben ott leszünk az EEJ-n, egyre népesebb csapattal.”

A megnyitón futsalosaink

Ezúton szeretnénk gratulálni az összes magyar egyetemnek, hiszen 313 sportolóval képviselhettük hazánkat az európai játékokon, de kiemeltképp szeretnénk gratulálni ELTE-s hallgatótársaink számára, akik kiváló eredményeket értek el az egyéni sportágakban:

Aranyérem

Szmolek Emánuel László (ELTE) – kick-box KL Men -84
Szabó Dorina (ELTE) – kick-box PF Women +65

Ezüstérem

Bálint Martin (ELTE)- kick-box PF Men -84
Nagy Zalán (ELTE)- kick-box PF Men +84

Bronzérem

Grünczeisz Patrik (ELTE) – kick-box FC Men -67
Bálint Martin (ELTE) – kick-box KL Men -84

A magyar delegáció a megnyitó előtt (Fotó forrása: MEFS)

 

Az ELTE futsal csapatának kerete

Kapusok

Horváth Bendegúz ⚽️ELTE SEK TáTK⚽️a Haladás VSE csapatával NB1-es magyar bajnok játékos

Oswald Dániel ⚽️ELTE ÁJK⚽️ az UTE NB2-es ezüst- és bronzérmes játékosa; MEFOB és KEK győztes az ELTE színeiben

Mezőnyjátékosok

Bartucz Martin ⚽️ELTE PPK⚽️ az ELTE-BEAC NB2-es bronzérmes játékosa; MEFOB és KEK győztes az ELTE színeiben

Bencsik Gergő ⚽️ELTE PPK⚽️ a Magyar Futsal Akadémia nb2-es magyar bajnok játékosa; MEFOB és KEK győztes az ELTE színeiben

Boros Roland ⚽️ELTE PPK⚽️ az ELTE-BEAC NB2-es ezüst- és bronzérmes játékosa; MEFOB és KEK győztes az ELTE színeiben

Gémesi Áron ⚽️ELTE PPK⚽️ a Rába ETO-val NB1-es magyar bajnok játékos, jelenleg az NB2-es Rábel Fanatic játékosa, korábbi utánpótlás válogatott; MEFOB és KEK győztes az ELTE színeiben

Károly Bálint ⚽️ELTE GTK⚽️ a Kincsem Futsal NB2-es játékosa; MEFOB és KEK győztes az ELTE színeiben

Kovács Máté ⚽️ELTE SEK PPK⚽️a Haladás VSE NB1-es magyar bajnok és magyar kupa győztes játékosa; utánpótlás válogatott

Péter Ábrahám ⚽️ELTE SEK PPK⚽️a Haladás VSE NB1-es ezüstérmes játékosa

Sipos Gergő ⚽️ELTE SEK PPK⚽️a Haladás VSE NB1-es magyar bajnok és magyar kupa győztes játékosa; felnőtt válogatott

Szekér Zoltán ⚽️ELTE GTK⚽️ az ELTE-BEAC NB2-es ezüst- és bronzérmes játékosa; MEFOB és KEK győztes az ELTE színeiben

Tarpai Gyula Dániel ⚽️ELTE PPK⚽️ a Magyar Futsal Akadémia NB2-es magyar bajnok játékosa; MEFOB és KEK győztes az ELTE színeiben

Várkonyi Barnabás ⚽️ELTE PPK⚽️ az ELTE-BEAC NB2-es ezüst- és bronzérmes játékosa; MEFOB és KEK győztes az ELTE színeiben

Diós Péter ⚽️ELTE PPK⚽️ az ELTE MEFOB és KEK győztes játékosa

Szakmai stáb

Sajben Marcell ⚽️ELTE PPK⚽️ vezetőedző

Árendás Tamás ⚽️ELTE BTK⚽️csapatvezető

Köszönjük szépen az ELTE és a BEAC támogatását, akik minden támogatást megadtak számunkra, és elősegítették azt, hogy a srácoknak csak a legjobb eredmény kiharcolásával kelljen törődniük!