Indul a ELTE GTI új bajnoksága – BEAC Foci
Bezár

Indul a ELTE GTI új bajnoksága

Indul az ELTE GTI kispályás labdarúgó bajnoksága

A Budapesti Egyetemi Atlétikai Club az Eötvös Loránd Tudományegyetem sportegyesületeként kiemelt figyelmet fordít hosszú ideje a labdarúgás és a futsal népszerűsítésére, ezért is szervezünk közel 10 éve kispályás focibajnokságokat az ELTE hallgatói számára az év minden évszakában! Az egyesületünk labdarúgáshoz való kötődése nem új keletű,hiszen a 120 éves Budapesti Egyetemi Atlétikai Club a kezdetek óta tagja az 1901-ben megalapított Magyar Labdarúgó Szövetségnek. A Gazdaságtudományi Intézet az ELTE harmadik legnagyobb karává nőtte ki magát a 2019/2020-as tanév kezdésére. A hallgatói létszám növekedésével a sportolási igények is megnőttek, aminek köszönhetően szeptember második felében elindítjuk a kar első hivatalos kispályás labdarúgó bajnokságát az ELTE GTI HÖK közreműködésével.

Az ELTE GTI bajnokságról

Az ELTE GTI kispályás labdarúgó bajnokság, az ELTE Gazdaságtudományi Intézetének hivatalos bajnoksága, amit első alkalommal a 2019/2020 tanév őszi félévében rendez meg hagyományteremtő céllal a BEAC. Egyesületünk közel 10 éves bajnokságszervező rutinnal rendelkezik és egy igen széleskörű szolgáltatással várja a kispályás labdarúgás szerelmeseit az egyetem legújabb karáról is.

Az őszi félévben szeptember második felében indul a bajnokság és december elején ér véget igazodva a tanév rendjéhez. A tavaszi szezon pedig március elején kezdődik és június elejéig tart. A köztes időszakokban sem maradnak a csapatok focizási lehetőség nélkül hiszen a téli és a nyári bajnokságra is várjuk a legaktívabb társaságokat.

Hogy mivel készülünk számotokra?

⚽️kiváló minőségű, 2019 szeptemberében átadott műfüves pálya

⚽️csapatonként 10-11 mérkőzés

⚽️hallgatóbarát árak

⚽️online nevezés és eredménykövetés

⚽️játékvezető-villanyvilágítás és értékes nyereménye

⚽️évente 1-2 alkalommal csapatfotózás (csapat és akcióképek)

A GTI bajnokság részletes versenykiírása ⏩ITT ⏪olvasható, amit érdemes áttanulmányoznotok, hiszen itt minden szükséges információt megtaláltok majd a jelentkezés feltételeiről.

Ehhez hasonló, kiváló minőségű pályákon játsszátok majd a találkozókat

Lebonyolítás

Az első őszi szezon egy rangsoroló bajnokság lesz a GTI-s csapatok számára, aminek köszönhetően tavasztól minden csapat a szintének megfelelő ellenfelekkel játszik majd  a legnagyobb játékélmény elérése céljból! 12 csapat esetén 11 garantált mérkőzése van egy csapatnak. Ha a nevező csapatok száma nem éri el a 12 csapatot a szervezők a lebonyolítási rendszerről a bajnokság előtt értesítik a jelentkezőket, de a 10-11 mérkőzés minden esetben garantált.

Hogyan alapíts csapatot?

Az ELTE GTI bajnokság az ELTE egyetemi bajnoksága. Bajnokságunkra elsősorban az ELTE aktív hallgatói, alumni hallgatói és dolgozói nevezését várjuk. A volt ELTE-s hallgatók szereplése Alumni Szervezetbe történő regisztrációhoz kötött. A kedvezményt az ELTE, az https://www.alumni.elte.hu/ oldalon történő regisztrációt követően tudjátok, igénybe venni. A GTI bajnokságban szereplő csapatoknak többsége a kar hallgatóiból kell hogy álljon, azonban nyugodtan hívhattok már ELTE-s karról továbbá budapesti társegyetemekről is néhány játékost.

Bajnokságunk csapatait kategóriákba soroltuk

A hallgatói és vegyes csapatok jogviszonyát a szervezők fél évente több alkalommal is ellenőrizhetik szúrópróba szerűen. Ha a csapat a státuszának nem megfelelő csapattal játszik azon a találkozón, akkor a nevezési díjak közti különbözetet a csapat köteles kifizetni a bajnokság szervezői felé. Beugró játékos szerepeltetésére vis maior esetben van lehetőség, amit a szervezők felé előzetesen jelezni kell. A hiányzó játékos helyére csak a státuszának megfelelő játékos hívható.

hallgatói csapat: kizárólag aktív egyetemi hallgató / ELTE-s alumni / ELTE-s dolgozó
vegyes csapat: aktív egyetemi hallgató / ELTE-s alumni / ELTE-s dolgozó továbbá 1-3 külsős játékos

Online nevezés

2017 év végén vezettük be az új online nevezési rendszerünket, aminek köszönhetően egyszerűen és gyorsan tudtok jelentkezni a beacfoci.hu összes bajnokságába. Az alábbi cikkben összefoglaljuk azt, hogy tudsz felkészülni a szezonra, és leadni minél hamarabb a jelentkezésed. Az online nevezésről szóló cikkünk mindenben segít számotokra a nevezés előkészületeinél.

Díjazás

A bajnokságok befejeztével minden bajnokság dobogós csapat tagjait egyedi BEAC-os éremmel, továbbá az első helyezettek csapatokat kupával díjazzuk. Az első három helyezett mellett a bajnokságok gólkirályait is különdíjjal jutalmazzuk. A díjakat az beacfoci.hu közös díjátadóján tudják átvenni a csapatok.

A 2019/2020 tanévben első alkalommal kerül megrendezésre a BEAC Bajnokok Kupája, ahová a beacfoci rendezvényein első helyezett csapatok kerülnek meghívásra és egy délutáni kupa keretein belül döntik el, ki az őszi szezon abszolút győztese. Így a Lágymányosi Bajnokság mellett a BEAC Liga, a Bölcsész bajnokság, a Jogász bajnokság, a GTI bajnokság és a Közgáz Liga csapatai is részt vehetnek a december 19-i évzáró rendezvényünkön.

További információk

?eltese2008@gmail.com
☎️06306578665
?www.beacfoci.hu
?http://www.facebook.com/beacfoci.hu